A sátánista nagyi hagyatéka

la_inf01.jpg

A La Influencianak nem volt se füle se farka, pedig eddig meg voltam győződve arról, hogy a spanyolok jó horrorokat csinálnak, ráadásul Netflixre készült a produkció, így gondoltam, ha szombat esti mozinak ezt választom nem lövök túl nagy bakot. És bár megvolt a filmben a francia és spanyol horror filmekre jellemező furcsa atmoszféra, ennek ellenére a történet harmat gyengére sikerült, én pedig bakot lőttem, méghozzá egy kecskebakot. 


A film középpontjában egy testvérpár idősebb tagja áll, aki férjével, lányával épp visszatért a már ezer éve elhagyott ódon családi fészekbe, hogy besegítsen húgának haldokló édesanyjuk ápolásába(pelenka csere, büfiztetés, satöbbi). Vihetnék kórházba is, csak mama kikötötte, hogy bármi van, őt a padlásszobába tessék tárolni, mert ő ott érzi jól magát. 

Ahogy az az ilyen filmekben lenni szokott, természetesen a család történelme tragédiával terhelt, így a lányok soha nem voltak túl jó kapcsolatban édesanyjukkal, leginkább az idősebbik nővér, Alicia pikkel mamára, annyira rühelli, hogy nem is anyu, hanem Victoriaként hivatkozik rá. 

la_inf_02.jpg

Ennek persze nem az az oka, hogy anno anyuci nem engedte őt el a péntek esténkénti tini diszkóba, hanem inkább az, hogy Victoria néni gyakorló sátánistaként olyan frenetikus rituálékat hajtott végre a gyerkőcökön, hogy attól még az ifjú Varg Vikernes is szűkölve hugyozta volna össze a pentagramos alsógatyáját. 

A La Influencia problematikája abból fakad, hogy Victoria hiába haldoklik eszméletlenül már hónapok óta, és hiába piszkítja össze nap nap után az éj fekete felnőtt pelenkáit, a színfalak mögül ő irányítja a szálakat, ördögi terve van arra vonatkozólag, hogyan örökítse tovább önmagát és filozófiáját a következő évtizedekre is. 

Nem akarom lelőni az úgynevezett poént, de azt azért elmondom mi volt az én problémám ezzel a szépreményű műalkotással. Már megint a kurva miérteknek a hiánya. Alig volt kifejtve, hogy mami miért lett sátánista, hogyan gyakorolta ilyen frappáns módon a természetfeletti hatalmát még úgy is, hogy egy Monnal T50 - es típusú lélegeztetőgép biztosította számára a napi hasznos friss oxigént. És végső soron miért rühellte ennyire a gyerekeit. ( Erre ugyan volt egyfajta magyarázat, de édeskevés volt, illetve csak újabb kérdéseket szült. ) 

la_inf03.jpg

Azért lett volna király, ha erre a sátánista szálra érdemben ráfekszenek az alkotók, mert így lett volna mélysége a filmnek, és ha jól elkapták volna ezeket a miérteket, akár még egy irtó parás sztorit is le tehettek volna az asztalra, így viszont csak a felszínt sikerült kapargatni, és a felületes ijesztgetés, plusz a hatásvadász gyilkosságok sem tudták elvinni a filmet a hátukon.  

A film vége is annyira borzasztóan kiszámítható volt, hogy az ember már csak legyintett, hogy bassza kutya, töltöttem volna le inkább egy évad Magnum P.I. - t.  

Persze, akinek van vér a pucájában és elbaszni való másfél órája az életéből, az már zúzzon is fel a Netflixre és keresse ki a La Influenciát aztán hajrá. Bíztatásnak itt a trailer. Nekem ez a film 10 - ből maximum 4. 

 



----

képek forrása: www.google.com