Szabadúszók (Le grand bain)


szabad.jpg
Pénteken jól akartunk szórakozni, így a Szabadúszók egész jó választásnak tűnt az előzetes alapján. Nem csalódtunk, de a film jóval több volt, mint egyszerű vígjáték, a karakterek hátterében a poénok mögött kőkemény drámák húzódnak, nincs olyan pali ( de nő sem), akinek a történetben ne lenne elbaszva az élete. 


Összefoglalva mindennek a rákfenéje a  jó öreg életközepi válság, amit már oly sokan dolgoztak fel olyan sokféleképpen. Ezúttal a férfi szinkronúszás volt a fedősztori. Pocak, férfi csöcs, szőrös láb. Fincsi. Nem biztos, hogy ez az a három dolog, ami a szinkronúszásról az eszünkbe jut. De pont ez a jó, megalapozza a poénokat, amik majd feledtetetik velünk, hogy igazából mekkora fostapicskolás az élet. 

De akkor a konkrétumok. 


A Szabadúszók nyolc negyven feletti pasiról mesél, akik az élet különböző területein sikertelenek. K
ét dolog közös bennük, hogy baromi nagy lúzerek és, hogy a valóságból feszülős fecskében menekülnek hatalmas karcsapásokkal a férfi szinkronúszás "glamourjába".  Persze ebben is nagyon bénák, de legalább lelkesek. Hogy illusztráljam:  képzeljetek el egy elefántot, ahogy megpróbál felmászni egy sárga gumimatracra a Pascal strand gyermek úszómedencéjében. 

Persze az urak  edzői se semmik. Mindketten volt nagymenő szinkronúszónők ( szintén válságban), akik közösen versenyeztek, közösen értek a csúcsra (haha, szóvicc), majd pedig eltérő okból, de közösen pereceltek hatalmasat. Rólunk egyébként olyan túl sokat nem tudunk meg, de szerencsére, a srácok élettörténete se túl szájbarágós, sőt van akiről nem mond a film semmit. 

A mozi csúcspontja, amikor a nyolc szőrős kani eldönti, hogy akkor nincs más, mint előre, irány a férfi szinkronúszás VB. Úgyhogy felturbózzák magukat, kitalálnak egy brutál koreográfiát és irány Norvégia. Innentől kezdve bármit mondanék erőssen spoileres lenne, úgyhogy ajánlom mindenkinek, hogy keressen fel a lakóhelyéhez eső legközelebbi mozit ahol játszák. 

Mi a Puskinban néztük, és ezúttal nem bántuk meg a művészmozit. Tökéletesen illet a film feelingjéhez. 

A film egyik főszereplője egyébként Mathieu Amalric, akit honnan ismerünk?



Ami negatívumként a film számlájára írható, hogy az első 40 - 50 perc elég vontatott, lassan indulnak be a poénok, és körülbelül a film felétől kezd működni a koncepció. Ennek ellenére én szívből ajánlom mindenkinek!