Volt értelme leforgatni az Escobart?

 Ha pisztolyt tartanának a fejemhez és mindenképpen döntenem kéne, a válasz tuti, hogy "NEM". 

Képtalálat a következőre: „loving pablo”


Nem azért mondom ezt, mert borzasztóan rossz a film, hanem, mert ott van a Narcos, ami sokkal részletesebben mutatja be "El Patron" életét és egyébként is, sok film készült már róla. Az Escobar eredeti címe egyébként Loving Pablo, ami kifejezőbb, mivel Virginio Vallejo (a céltudatos és karrieriste szerető) könyve alapján készült és a hölgy narrációjában mutatja be Pablo ellentmondásos életét és nem kevésbé ellentmondásos  kapcsolatukat, a gond midössze az, hogy semmi újat nem tud mondani annak, aki már halott Escobarról. 

Sőt, sokkal kevesebb benne az infó és a sztori is elnagyoltabb, mint például a Narcos történetvezetése, ami egyfelől érthető, hiszen nem lehet összehasonlítani egy sorozatot meg egy filmet, de másfelől meg az volt az érzésem, mintha a Narcos első két évadának két órás előzetesét nézném. 

Bocsánat, egy fő különbséget azért mégis felfedeztem. Virginia Vallejo itt azért más, mint az általam már eszerzes említett Narcosban. Míg ott egy végtelenül ellenszenves, gátlástalan picsát látunk, addig az Escobarban azért kesztyűs kézzel bánt a rendező és a forgatókönyvíró a karakterrel, emberibb, törékenyebb nőt kapunk, annak ellenére, hogy személyiségének főbb motívumai (gátlástalanság, önzsőség) meg - meg csillannak. Hát hiába, minden szentnek maga felé hajlik a keze, hát még a tévébemondónőké. 

Viszont még ezekkel az árnyalatokkal is  egydimenziós a karakter, hiába játsza jól Penelope Cruz, meg van kötve a keze és hiába Vallejo a sztori narrátora, annyira felesleges szereplő, hogy részemről akár ki is maradhatott volna a moziból, pedig elég jelentős ráhatása volt a hölgynek Pablo politikai kampányaiban, talán érdemesebb lett volna kicsit nagyobb súlyt helyezni ennek bemutatására és akkor lehet, hogy a film is eredetibb lehett volna. 


Ha már színészek , akkor ki kell emelnem Javier Bardemt, aki miatt azért mégis csak érdemes megnézni a filmet annak is, aki látott már sok hasonlót. Escobart páran már eljátszották, a teljesség igénye nélkül:  Cliff Curtis (Blow,2001); Benicio Del Toro ( Escobar:Paradise Lost, 2014) Wagner Moura (Narcos, 2015 - 2016), de Javier Barden szerintem a legjobb volt mind közül.

Hitelesen hozza a figura összetettségét, ugyanakkor semmi görcs, manír nincs a játékában. Mire gondolok? Ugyan úgy elhiszem neki, hogy olyan családapa, aki tele van szeretettel a gyerekei és a felesége iránt, mint hogy egy gátlástalan érzéketlen pszichopata, aki képes felrobbantatni egy utasszálítót, csak azért, mert az üzelti érdekei és a túlélése éppen azt kívánja. 

Képtalálat a következőre: „javier bardem pablo escobar”

.Egy szó, mint száz, felejthető mozi az Escobar, egynek jó kategória, semmi újdonságot nem hoz. Aki esetleg jobban bele szeretné ásni magát Escobar világába, az inkább nézze meg a Narcost, vagy az alábbi dokumentumfilmeket. Mindkét munka szerintem sokkal érdekesebb, mint a jelen posztban tárgyalt film. 




----
Képek forrása: google
videók forrása. youtube

A bejegyzés trackback címe:

https://unalomfilozofiak.blog.hu/api/trackback/id/tr5314144707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Főszerkesztő. 2018.07.28. 23:14:57

Köszi a becsatolt dokumentumfilmet, nagyon informatív volt! A poszt is tetszett!

efmint 2018.07.29. 08:17:17

@Főszerkesztő.: Én köszi az olvasást és a visszajelzést !

Burgermeister 2018.07.29. 19:12:38

fasza volt
nekem példakép Esco
Ma Maon a bűnözöké a világ, követendő Esco.

Legújabb dumák

Én vagyok