Péntek tizenharmadikán írni kell péntek tizenharmadikáról.


Képtalálat a következőre: „friday 13”

Ez olyan evidencia, mint hogy az ég kék, a fű zöld, a víz nedves, a nők meg titkolóznak. (Sorry, ezt lenyúltam az Utolsó Cserkészből, de mentségemre legyen szólva, hogy nem ez lesz az utolsó lopásom ebben a posztban.) De hogyan kell írni róla? 


Először is kell egy rövid bevezető az eredetéről. Ezt érdemes úgy megoldani, hogy lenyúljuk. Én speciel ezt most a hvg. hu. Ismét lecsap péntek 13-a - de mikor és miért lett balszerencsés nap írásából egy az egyben átkopizom: 



"[...]a péntek 13-val kapcsolatos hiedelem a középkorból fakad,

A középkor kapcsán egy olyan időszakról beszélünk, amikor az emberek nagy jelentőséget tulajdonítottak a vallásukkal kapcsolatos szimbolikának, például annak, hogy azon a bizonyos, végzetes csütörtöki vacsorán 13 személy ült az asztalnál. Aztán az egyik elment és elárulta a mesterét - gondolok itt Iskarióti Júdásra és Jézusra. Aztán ha maradunk a szimbolikus gondolkodásnál, a nap járása szerinti naptárban 12 hónapot tartottak számon egy évben, de már az Olümposzon 12 isten ült, és Izraelnek is 12 törzse volt. A 12 tehát régtől fogva tisztességes, kerek szám - szemben az ezt megbontó 13-mal.

Ettől függetlenül hasonlóan balszerencsésnek tartották a pénteki napot is, hiszen Nagypénteken halt meg Jézus. Az érdekes az egészben az, hogy egészen a 19. századig nincs nyoma annak, hogy a balszerencse áradásának e két forrását összekötötték volna. Tehát a baljós péntek 13-ról csak az 1800-as évektől beszélünk."

A cikkben van egy másik, izgalmasabb magyarázat is, azt tessék elolvasni ott. Ezzel a mondattal most két legyet ütöttem egy csapásra. Motiváltam a kedves olvasót, hogy kattintson a hvg cikkére, és valószínű, hogy megbocsátást nyertem a hvg-től a lenyúlásért. (Itt most a zárójelben jelzem azt is, hogyha nem esett volna meg a szívük a cikk behivatkozáson, hogy azt is tök sokszor leírtam, hogy HVG, most legutóbb pl. nagy betűvel.)  

Ha ezzel megvagyunk, akkor itt az ideje beszúrni pár  jópofa és/vagy jópofának gondolt és/vagy jópofának szánt képet ( az sem árt, ha van köztük olyan, ami boldog péntek 13 - at kíván:)

Kapcsolódó kép


Képtalálat a következőre: „friday 13”

 

Képtalálat a következőre: „friday 13”

 

Képtalálat a következőre: „friday 13”

 

Képtalálat a következőre: „friday 13”

Amikor már úgy érezzük, hogy kezdenek unalomba fulladni, az amúgy is bazi unalmas képek, spékeljük meg a hangulatot néhány gif-el  hátha az segít :

giphy.gif_500x375

giphy.gif_500x394

 

giphy.gif_500x500

 

giphy.gif_245x140

 

giphy.gif_500x375

 

 

giphy.gif_245x140

 

Szimbólumok, hivatkozások melyek semmilyen, de tényleg semmilyen körülmények között nem maradhatnak ki: 

- fekete macska
- Jason a Péntek 13 című filmből
- Péntek 13 film és feldolgozásainak felemlegetései
- Írjuk le kurva sokszor, hogy péntek 13 

Ha túl vagyunk a képeken, gifeken akkor emeljük a tétet és szálljuk meg a hallójáratokat is. Én  például állati humoros gyerek lévén az javaslom, hogy péntek tizenharmadikán hallgassunk meg három számot ( vagy akár tizenhármat) a  szerda tizenhárom nevű énekestől: 

Ha ez is megvan, akkor dőljünk hátra és ordítsuk el magunkat (lehetőleg a munkahelyen), hogy : így kell bazdmeg péntek tizenháromról írni!  (Ezt a dumát is loptam, asszem Menyhárt Tamástól csak kicseréltem a művészet szót péntek tizenháromra. [Itt a tavasz dagad a fasz index videót tessék megnézni.]) 

Tádám. Tele van pakolva mindenféle információval a poszt. Kész vagyunk. Nem erőltettük meg magunkat. 

Ja mégsem. Hangulatfokozásként még dobjuk be egy cikket a házipatika.hu - ról hogy ma részleges napfogyatkozás lesz. (A linkre kattintva ráadásul még el is érhető. Szívesen Házipatika!)

Para faktor 110%. 

Na most vagyunk kész ! Így kell bazdmeg péntek tizenháromról írni! 

---

képek forrása: google.com
gifek forráa: giphy.com
videók forrása: youtube.com

A bejegyzés trackback címe:

https://unalomfilozofiak.blog.hu/api/trackback/id/tr3114110737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Legújabb dumák

Én vagyok