Az okkultizmus nem játék!

Az Örökség végre egy jó lélektarni-horror!  Az első filmes Ari Aster olyan klasszikusokból merített, mint az Ördögűző vagy a Rosemary gyermeke és egy-két hibát leszámítva nagyon ügyes volt a merítése!



Gabriel Byrne, Toni Collette, Alex Wolff, and Milly Shapiro in Hereditary (2018)

Nem tudom ki hogy van vele, de én az okkultista témáktól nagyon be tudok parázni. Főleg azok a filmek vannak rám hatással, ahol zárt térben, kevés szereplővel, nem a látványvilágra, hanem a lélektani történésekre fókuszálva zajlanak az események. Az a legjobb, amikor nem lehet eldönteni, hogy a valóságban, vagy csak valamelyik pszichotikus szereplő fejében barangolunk. Na, az Örökség pont ilyen! De mielőtt rátérnék a filmmel kapcsolatos gondolataimra egy kis kitérő. 

Eredetileg az volt a tervem, hogy az új Jurassic Worldöt nézem meg, foglaltam is rá, de egy váratlan esemény miatt revidiálnom kellett a "plant" és így vettem végül az Örökségre jegyet. Épp csekkolni akartam, hogy melyik teremben lesz a vetítés, amikor megláttam ezt: 



bad_luck.jpg
6. terem, 6.sor, 6.szék. Bad luck.



Ráhanangolódás a filmre, pipa. Ezúttal nem voltam szkeptikus, nem volt semmi prekoncepcióm, még csak nem is hallottam az Örökségről, úgyhogy olyan nyitott voltam a mozira, amire nincs is olyan frappáns hasonlat, amivel ennek éreztetését nyomatékosítani tudnám.

Az első benyomásom az volt, hogy Ari Aster rendező (nomeg a castingos) nagyon jól válogatott színészeket. Milly Shapiro a 13 éves Charlie szerepére tízből tíz. (Azt hiszem Shapironak van valamilyen vele született betegsége, amitől picit furcsa az arca, de a zárkózott, pszichotikus lány szerepében ez inkább előny volt, mint hátrány.) Filmbéli édesanyját Toni Collette alakítja, aki szintén telitalálat. Kisugárzása leginkább a Kubric féle Ragyogás Winifred Torrancéra hajaz ( Shelley Duvall alakította), akiről nem lehet eldönteni, hogy elesett, idegesítő, szánalomra méltó, vagy csak simán egy neurotikus önző picsa.

Collette alakítása mindenkit lemosott a pályáról, még Gabriel Byrnet is. Byrne szerintem már a forgatás elején tudomásul vette, hogy neki ezúttal csak támogató szerep jut, ennek megfelelően is viselkedett. Meg kell még említeni a család negyedik tagját, a Petert megformáló Alex Wolffeot, akinek az alakítása kellemes meglepetés a Jumanji után, de azért a mélyebb érzelmek megjelenítésében van még hová fejlődnie. 

 



Toni Collette and Milly Shapiro in Hereditary (2018)Toni Collette és Milly Shapiro 

 

A alapsztori felrajzolására  nem érdemes sok időt pazarolni úgyhogy ide is másolom a port.hu - ról: 

"Miután Ellen, a Graham család nagymamája meghal, lánya egyre több megmagyarázhatatlan eseménnyel szembesül anyja múltjából. Minél többet fedeznek fel az elhunyt asszony életéből, annál baljósabb változások következnek be a család élő tagjainak életében.[...] A családi gyász baljós, mélyen nyugtalanító események elindítója. És mi lehet a vérfagyasztó örökség?"


Na mi lehet?

Nem árulok el nagy titkot, hogy az okkultizmussal, spiritualizmussal és valami természetfelettivel függ össze. Nem is ez a lényeg, hanem ahogy ezt lefesti a rendező. A film a gyász eszközén keresztül kalauzol minket az őrület és a család szétesésének legmélyebb bugyraiba, főleg az anya szemszögéből. Nagyon ügyesen adagolja Aster a felhasznált lelkiterror arányait. Személy szerint egyszer sem volt olyan érzésem, hogy nevetséges vagy túlzás, amit a vásznon látok. A szorongás, a lelkiismeretfurdalás, az elfojtott, ki nem mondott bocsánatok épp a megfelelő időben, a megfelelő szintén kerülnek a felszínre és a karakterek is kellő időben omlanak össze a történések súlya alatt. 

Írtam a poszt elején, hogy azért nem tökéletes a film. Sajnos az első fél óra szerintem  picit vontatottra sikerült, néhol már - már unalomba hajlik, de szerencse, hogy az ásítozás előtti utolsó pillanatokban mindig akad egy - egy váratlan csavar, vagy meghökkentő valami, ami visszarántja az embert a film sodrásába.

Ami egem picit boszantott az a film befejezése, pontosabban az utolsó öt - tíz perc. Azt éreztem, hogy össze van csapva, el van vágva és nincs jól lekerekítve a sztori és hiteltelen, nem úgy, mint például az Ördögűzőben, ahol ezt jól megoldották. 

Szintén kritikakánt lehet még említeni, hogy volt egy két csavar, amit már előre lehetett tudni ( na de melyik filmben nincs manapság?), de ami érdekes, hogy ennek ellenére ez nem idegesített mégsem. Olyan jó volt a film második felének sodrása, hogy már nem az volt a lényeg, hogy mi fog történni, vagy hogy meg lep - e, hanem hogy hogyan történik.

És a végére még egy dícséret, a jó szájíz kedvéért: "szuperkönnyű" volt valamilyen viszonyt kialakítani a  karakterekkel (és ez nagyon fontos egy horror film esetében, ahol ugye az emberek szenvednek és nem mindegy hogy ez nekünk közönbös - e). Tudtam együtt érezni Gabriel Byrneel sőt szinte előre sajnáltam, hogy bármelyik percben összeroskadhat a rá nehezedő nyomás alatt,  vagy például egyszerre tudtam sajnálni Toni Collettet és rettegni tőle. Szóval senki sem volt közönbös, mindenki hatással volt. 




Szumma szummárom a Sátánnal nem jó packázni, az okkultizmus meg nem játék, ez meg végre egy jó film, amit szerintem azoknak akik szeretik a zsánert, kötelező megnézniük. A magam részéről én adok rá a 10 - ből 8 és felet. Isten bocsássa meg! 

 

----
filmből vett képek forrása: imdb.com
trailer forrása:youtube.com

A bejegyzés trackback címe:

https://unalomfilozofiak.blog.hu/api/trackback/id/tr514036188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Legújabb dumák

Én vagyok