A látszat mesterei


a_bajnok.jpg

Kockázatos volt jegyet váltanom A bajnokra, bár mindenkitől azt hallotam, hogy baromi jó az előadás, volt bennem félsz, hisz az opera műfaja annyira távol áll tőlem, hogy azt szavakkal ki sem tudom fejezni. De bíztam Pintér Bélában, a Katonában is már rég jártam (még a felújítás előtt), úgyhogy tizenkilencre húztam lapot, de ezúttal bejött!


A bajnok Puccini Köppenyének (és más munkáinak) átirata, de találóbb talán az, hogy "pintérbélásítása". Az eredeti darab a Szajna parton játszódik valamikor a huszadik század elején egy halászbárkán. Egy hajóskapitány megöli az egyik rakodómunkást, mert rájön, hogy a férfi a felesége szeretője.Ebből az alapfelállásból Pintér szinte semmit sem tartott meg.

A bajnokot politikai szintérre viszi. Bár a helyszín egy vidéki polgármester választás, de a nagypolitikai áthallások egyértelműek. A polgármester úr (Nagy Ervin), aki sikert sikerre halmozva negyedszerre arat elsöprő győzelmet ellenfelei fölött épp diadali tort ül feleségével (Rezes Judit)  és stábjával (Bezerédi Zoltán, Pálmai Anna, Elek Ferenc, Rajkai Zoltán), illetve ülne, ha nem lenne tele a töke az egész világgal: házassága romokban (felesége leszbikus, egy olimpiai bajnokkal (Jordán Adél) csalja, akit ráadásul a major anyagilag is támogat) ő maga kiégve (csak a kokain,dugás, hatalom aranyháromszögében tud létezni) a látszólagos tökéletesség mögött pedig nincs más, csak üresség és kényszerresség a látszat fenntartására. 

A darab nem akar túl sokat mondani, csak annyit amit általában a siker mögött sejtünk, hogy a látszólagos rendezettség, magabiztosság és tökéletesség a színfalak mögött káosz, bizonytalanság, kétségbeesés, kármentés. Végső soron pedig bajnoknak lenni szar, mert egy spirális mókuskerékben tartja az embert és borítékolható, hogy előbb vagy utóbb nagy árat kell érte fizetni. (És persze ott motoszkál a kérdés, hogy miért akar valaki annyira csúcsragadozó lenni, és fel - fel sejlenek az ezek hátterében rejtőzködő traumák is.)

Mindez az opera nyelvén tálalva abszurd. A fennkölt zene és a röpködő hamis magas cén kivágott faszok és bazdmegek kontrasztja folyamatos humorban tartja a helyzetet, holott amit a színpadon látunk az kőkemény tragédia és a leépülés, meghasonlás anatómiája. A zárás sem pozitív, persze kinek mi. Lehet, hogy van akinek szimpatikus a tény, hogy legvégül a szerelem felett diadalt arat az érdek, sőt a győztes mindig minden körülmények között a racionalitás. 

A valasztási kampány finishébe érve mindenkinek nagyon ajánlom! 

A szereplők a Bajnokról




-----

videó forrása: https://www.youtube.com/channel/UCNPULlGMNo937FBiiVufpmA
kép forrása: http://katonajozsefszinhaz.hu/eloadasok/repertoar/42254