Amikor a pénz az Isten
All the money in the world (2017)

money.jpg

A világ összes pénzére már csak a film körül kialakult botrány miatt is kíváncsi voltam. Egyrészt nagy csinadratta volt abból, hogy a John Paul Getty-t alakító Kevin Spacey jelenteit  szexuális zaklatási ügyei miatt, utólag ki kellett vágni a filmből és újraforgatni Christopher Plummerrel. Másrészt, abból is volt egy kisebb "vihar a biliben", hogy miért kapott nagyságrendekkel többet Mark Walhberg, mint Michelle Williams az újraforgatott jelentekért. Persze most még el lehet csámcsogni ezeken és az is kérdés lesz egy darabig, hogy milyen lett volna a film Spacey-vel, de szerencsére az alkotás van annyira jó, hogy ez kis idő múlva már senkit sem fog érdekelni ugyanis sokkal több mindent ad a film, amin az ember rágodhat. 

Azt le kell szögezni, hogy aki egy váratlan, feszes thrillere vágyik, annak valószínűleg nem fog tetszeni a film. Megtörtént eseményeken alapuló történetből amúgy is mindig nehéz fordulatos filmet kreálni, mivel előre tudja mindenki mi lesz a végkifejlet. Szerencsére Ridley Scott volt annyira dörzsölt, hogy az izgalomról teljesen máshova helyezze át a hangsúlyt. 

A történetről dióhéjban. A 1970-es évek elején Rómában elrabolták John Paul Getty - az amerikai olajmilliárdos -  unokáját és 17 millió dolláros váltságdíjat követeltek szabadon engedéséért.Getty amennyire gazdag volt, annyira fukar is, ezért csak sokára és kis nógatásra ( az emberrablók elküldték postán az unokája levágott fülét) volt csak hajlandó kifizetni a váltságdíjat. A csavar a történetben, hogy mivel az ifjú Getty ( aki a John Paul Getty the third névre hallgatott) meglehetőssen vagabond életet élt akkoriban, az is felmerült a családban, hogy esetleg kamuból raboltatta el magát, hogy így csaljon ki pénzt nagyapjától. (Ezt a csavart egyébként a film is szépen meglovagolja.) 

Feldmár András mondta egyszer egy interjúban (vagy egy előadáson, igazából már nem emlékszem), hogy milyen furcsa, hogy szinte mindenből van egy optimálisan elengő érték, kivéve a pénzből. Megvan például a táblázatunk arra, mennyit együnk ahhoz, hogy ne hízzunk el, vagy ne legyünk kórosan soványak, de gondolhatunk a  labortesztekre is. Ha megnézzük egy vérkép eredményét láthatjuk, hogy minden értéknél fel van tüntetve az optimális mozgástér. Feketén-fehéren ott van, mi az a tartomány, amiben léteznünk kell, hogy jól érezzük magunkat.  Milyen érdekes, hogy a pénznél nincs hasonló skálánk. A pénzzel úgy vagyunk, hogy abból sosem elég, nincs felső határ, annyi kell belőle, amennyit csak meg tudunk szerezni, függetlenül attól, hogy szükségünk van - e rá. Szerintem közvetetten ez a csapásvonala a film gondolatiságának is, melyet Scott a szereplőkön keresztül mutat be. 

Három szereplőre érdemes igazán odafigyelni a filmben: az öreg Getty, a Michelle Williams alakította anya ( Gail Harris/Getty)és az emberrablók közül Cinquanta. A többiek szerintem csak kellékek, az elrabolt unoka és a Mark Wahlberg alakította Fletcher Chase, az idősebb Getty mindenes probléma megoldó embere is.

Érdemes figyelni ki mennyit kockáztat a fő "kellékért" a fiúért, mennyire messzire hajlandó elmenni érte. Sőt ki képes a saját érdekeit a fiúé mögé helyezni és mekkora áldozatot hoz. Számomra a legemberibb és a legszimpatikusabb a sztoriban Cinquanta volt , a legérdekesebb pedig az öreg Getty.Az anya Gail Getty bár a történet szempontjából fontos szereplő volt, engem nem nagyon hozott lázba, semmi újat nem mutatott.

Azért emeltem ki az öreg Getty-t mint legérdekesebbet, mert ő az akiről beugrott a pár bekezdéssel korábban leírt Feldmári gondolat. Mondhatnánk, hogy a prototípusa annak az embernek, akit rabul ejtett a pénz és a hatalom. Látszólag ő az, akire két kézzel mutogathatunk: undorító fukar kapzsi szarrágó, amilyenek mi soha nem leszünk. De az az igazság, hogy valahol legmélyen ott él mindannyiunkban Mr. Getty. 

Vajon nem fordul már elő velünk, hogy akár éles helyzetben is párszáz forinton alkudozzunk? Vagy képtelenek legyünk elengedni ugyan ennyi összeget bizalmatlanságból?  Nem csúszunk- e bele abba, hogy megveszünk valamit csak azért mert, le van értékelve, vagy mi tudjuk lealkudni,  holott nem is kell nekünk? Nem vagyunk - e gondban ha kicsit több pénz szakad ránk? Nem - e azon görcsölünk egyből, hogyan tudnánk úgy befeketetni hogy egy picit se romoljon az értéke, sőt!? Kamatozzon, még akkor is ha tulajdonképpen a fölöslegre egy pillanatig sincs valójában szükségünk. Persze bebeszéljük magunknak, hogy miért csináljuk. Elmagyarázzuk, hogy miért kell olyan dolgokra költeni amire tulajdonképpen soha nem volt szükségünk. Elmagyarázzuk, miért kell néha a családdal töltött időt háttérbe szorítani a pénzért, amire már nincs is szükségünk. Stb, stb... lehetne sorolni napestig. 

Ugyan ezt csinálja Getty is! Valamikor régen megideologizálta, hogy miért kell neki lennie a világon a leggazdagabbnak és leghatalmasabbnak és miért a művészeti tárgyakban kell hinni az emberek helyett. (Hallgassuk meg a párbeszédeket Chase és Getty között az apjáról és a csalódásról az emberekben).

A maga kis szintjén ugyan így vagy ezzel mindenki. Valamikor régen megideologizáltuk miért nem adunk, miért harácsolunk (párdon: gyűjtünk) és miért helyezünk embereket a pénz/pénz szerzés mögé, függetlenül attól, hogy épp mennyi pénzünk van. Félreértés ne essék, nem állítom, hogy nincs szükség a pénzre. Van szükség rá, de sokszor nem annyira mint amennyire mi gondolunk. Ezért van az, hogy miközben ujjal mutogatunk a John Gettykre, a Soros Györgyökre, az Orbán Viktorokra és Gyurcsány Ferencekre, fel kell tennünk magunkat a kérdést: vajon mi mitt tennék ugyan ebben a helyzetben? Mi mennyire tudunk megálljt parancsolni magunknak? Nekünk hol vannak a morális határaink?

Persze először erre mindenki szinte gondolkodás nélkül rávágja: nem - nem, én más vagyok, még a feltételezés is sértő és dühítő!

De mi van akkor, amikor azt mondjuk a hajléktalannak 100 Ft-ra, hogy nem? Mi van akkor amikor kizavarjuk őket az aluljárókból a szépérzékünk miatt? Nem-e gondoljuk néha azt, hogy csak akkor adok, ha kapok is valamit cserébe?  Még a családunknál is ! Nem vagyunk egy picit mi is Getty-k? Gettynek is megvannak az érvei:

  • Ha adok akkor majd a 13 másik unokám után is váltságdíjat fognak kérni.
  • Ha adok, lehet hogy átvernek, mert nem is úgy van baj, vagy nem is akkora a baj, mint amekkorának mondják.
  • Ha adok, akkor sem fognak jobban szeretni. 
  • Ha esetleg adok akkor mit kérhetek cserébe? 


Ezeken szerintem érdemes elgondolkodni és mielőtt legyintenél, hogy ""egyújabbfaszbóltörtelőazigazságbajnoka" 
érdemes egy kicsit elfilózni azon mennyire vagy Getty.

j-paul-getty-2.jpg

Végül ellentmondva a második bekezdésben állítottaknak, összeségében azt tudom mondani, hogy a film a közepétől azoknak is valamelyest szórakoztató lehet, akik nem akarnak semmin sem filozofálni, csak megnézni egy thrillert és betolni egy kis nachost. Vannak viszonylag izgalmas részek, jelenetek, amelyek azért oda tudják szögezni az embert a székhez, de jóval több a lassú, "unalmas" rész. Michelle Williams és Christopher Plummer játéka nagyon jó, de szerintem utóbbié nem kiemelkedő. Nekem személy szerint nem hiányzott Kevin Spacey, (mondom ezt úgy, hogy a House of Cards óta nagyon nagy rajongója vagyok) de a film után azért elgondolkodtam, hogy képes lett volna vajon Spacey több karizmát, sötétséget, romlottságot, megkeseredettséget (a Spacey-vel kapcsolatos fejlemények tükrében ez most morbidnak tűnhet) hozzáadni a karakterhez?  Mindesetre ez mindegy, soha sem fogjuk megtudni, de nem is biztos, hogy ez akkora probléma. Jó volt ez a film így, ahogy volt!

A bejegyzés trackback címe:

https://unalomfilozofiak.blog.hu/api/trackback/id/tr7613650508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Legújabb dumák

Én vagyok